|
2009.
június 16-án, immár második alkalommal rendeztük meg Lean szakmai napunkat.
Ezen a rendezvényen egy iparágra, az acélszerkezet-gyártásra
összpontosítottunk. A program során be kívántuk mutatni az iparágban
összegyűjtött tapasztalatunkat, mindezt már megvalósított projektjeinken
keresztül.
Röviden
a program elemeiről:
-
több előadás keretében (egy esetben az ügyféllel közösen
prezentálva) beszéltünk különböző Lean eszközökről, melyeket már
sikerrel alkalmaztunk ügyfeleinknél: gyártószigetek bevezetése, kanban
rendszerek tervezése és megvalósítása, anyagmozgatás és layout tervezés
speciális iparági vonatkozásai
-
értékáram elemzés segítségével a résztvevők végigkövethették
egy „tipikus" acélszerkezet-gyártó vállalat folyamatait, megvitathattuk a
jellemző veszteségeket, valamint a jövőállapot térképen a felvetett kihívásokra
válaszokat is találhattunk. Érdekes és elgondolkodtató programrész volt!
-
Külön foglalkoztunk a támogató és irodai
folyamatok fejlesztésével, valamint hangsúlyt fektettünk a raktározási
folyamatok elemzésére is. Ezeken a területeken éppúgy van létjogosultsága a
fejlesztéseknek, mint a gyártásban!
|
 |
-
Röviden ismertettük az Attributív MSA módszert,
mely a vizuális ellenőrzés hatékonyságát hivatott javítani, mely véleményünk
szerint szinte iparág-függetlenül alkalmazható minden olyan helyen, ahol
szemrevételezéssel (is) döntenek a termékek megfelelőségéről.
-
Szimulációs játék segített bennünket
összehasonlítani a „hagyományos" gondolatok, illetve „Lean" gondolatok mentén
megszervezett gyártási rendszert.
-
Végül, de nem utolsó sorban foglalkoztunk a Lean
bevezetésének, a fejlesztéseknek, a változásoknak humán kihívásaival is. Minden
fejlesztés középpontjában az ember áll! Éppen ezért igen fontos a nyílt és
világos kommunikáció a Lean fejlesztések elkezdése előtt, fontos az
ellenállások kezelése, a munkatársak meggyőzése és bevonása.
A
fenti előadásokat számos vezető, minőségügyi- és gyártási szakember, illetve
több folyamatfejlesztő kolléga is végighallgatta. A szakmai napok
megrendezésével több célt kívánunk elérni: egyrészt a tudásmegosztás, másrészt
a kapcsolatépítés motivál bennünket. Mindezek mellett fontosnak tartjuk a
szakmai párbeszédet, a tapasztalatcserét is, melyre egy ilyen jellegű ingyenes,
de színvonalas rendezvény ideális lehetőséget kínál.
A rendezvénysorozat folytatásaként
ősszel újabb szakmai napot rendezünk, melynél várhatóan ismét egy iparágra
fogunk fókuszálni.
|