| Lean az elektronikában |
|
Folyamatfejlesztési tanácsadási program elektronikai gyártó vállalatok számára Bevezetés Jelen tanácsadási programunk elsősorban azoknak a cégeknek szól, melyek az elektronikai beültetés, részegység-gyártás, összeszerelés, tesztelés, vagy javítás valamely szegmensében tevékenykednek, illetve közvetett módon –például vevőiken, vagy beszállítóikon keresztül- kapcsolatban vannak az említett iparággal. Cégünk működése során számos projekt kapcsán kerültünk kapcsolatba mi is ilyen gyártási folyamatokkal, volt alkalmunk többféle gyártási környezetben, változatos körülmények között alkalmazni a Lean folyamatfejlesztési alapelveket – sikerrel. A gyakorlatban kellett megtapasztalnunk, hogy ez az iparág is –mint oly sok másik is- rendelkezik specialitásokkal. Vannak olyan tipikus problémakörök, melyek az elektronikai iparban hangsúlyosabban jelentkeznek, megoldásuk kiemelten fontos, és amely kihívások sikeres kezelése egyedi, testreszabott megoldásokat kíván a tanácsadóktól. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy ezt még szeretnénk tovább fokozni azzal, hogy a követező oldalakon olyan tipikus iparági problémákat vetünk fel és kínálunk rájuk megoldást, melyek egy részével nagy valószínűséggel már Ön is találkozott, Önnek is kihívást jelent.
Néhány gondolatébresztő felvetés. Esetleg ismerős némelyik?
Készletek A készletek jellemzően nagy értéket képviselnek? Esetleg túlságosan sok pénze áll az alapanyagban, finanszírozási gondokat okozva ezzel? Nem egyezik a valós és a könyvelt készlet? Meglepetések érik leltározáskor? Egy-egy ládában több ezer euró készlet lapulhat? ► Lehetséges megoldás: beszerzési, gyártástervezési és kiszállítási folyamatok elemzése és ésszerűsítése. Egymásra épülő munkafolyamatok munkatartalmának kiegyenlítése és a gyártási folyamatok átszervezés az átfutási idő és a gyártásközi készletszint egyidejű és drasztikus csökkentése érdekében. Utángyártás valós igények alapján, húzó rendszerek kialakítása. 5S bevezetés és fenntartása a gyártási és raktári területeken.
Nem produktív dolgozói létszám Sokan dolgoznak a gyártásban? Minden harmadik dolgozó anyagkezeléssel, anyagkönyveléssel, vagy a gyártás újraütemezésével foglalkozik? ►Lehetséges megoldás: folyamatok átadási átvételi pontjainak csökkentése, folyamatláncok átszervezése, könyvelési pontok felülvizsgálata. A gyártási teljesítmények vizualizálása, nyomonkövetése.
Kizárólagos szakértelem Problémát okoz a szabadságolás vagy a betegállomány? Nincs helyettese a kulcsembereknek? Minden műszak más és más módszer alapján dolgozik? Ez esetleg vevői reklamációkhoz is vezetett? ► Lehetséges megoldás: szabványosított munkafolyamatok kidolgozása és bevezetése, a „legjobb gyakorlat” legyen a sztenderd. Munkaerő-állomány szaktudásának felmérése, képzési tervek kidolgozása és vizualizálása.
Rend, tisztaság, átláthatóság, egyértelműség Nincs helye a szerszámoknak, anyagoknak? Keresni kell a megmunkált anyagokat? Keveredések vannak? Sokszor az sem látszik kinek mi a feladata? Rendezetlen a gyártóterület, esetleg a raktár? Az iroda sem mutat-e téren példát? ► Lehetséges megoldás: szükségtelen dolgok eltávolítása a gyártásból. A rend kialakítása és fenntartása az 5S módszer segítségével. Ergonómikus, vizualizált szerszám- és anyagtárolók tervezése és bevezetése.
Minőség Munkatársai nem tartják be a technológiai előírásoka? Magas az utómunkára fordított idő? A vizuális ellenőrzés hatékonysága alacsony? Sok a selejt? Nem látja a hibák valódi okát? Korrekciós intézkedések végrehajtása nem szisztematikus? Nem megfelelő, vagy nem elég pontos adatokat gyűjt? Esetleg az adatgyűjtő rendszerük nem támogatja a vezetői öntéseket? Lassú a visszacsatolás? Egy-egy szériahiba magas költségekkel jár? ► Lehetséges megoldás: adatgyűjtő rendszer felülvizsgálata és fejlesztése. Elemző kompetencia alkalmazása és továbbadása. Professzionális hibaadatelemzés, folyamatképesség-vizsgálat. Gyökérok-elemzés, korrekciós intézkedések nyomonkövetése. Minőségszemlélet formálása.
Típusváltási idők Hosszú a terméktípusok közötti átállási idő? Sok időt vesz igénybe a beültetőgépek átállása, a sabloncserék? A nehézkes átállások számának csökkentése érdekében inkább nagyobb tételeket gyárt? ► Lehetséges megoldás: típusváltási idők csökkentése a SMED módszer segítségével, melynek alkalmazásával extrém eredményeket érhetünk el.
Gépleállások A bonyolult gépek miatt gyakoriak a leállások? Egy-egy üzemzavar elhárítása hosszú időt vesz igénybe, ilyenkor áll az egész gyártósor? A tesztberendezések nem működnek megbízhatóan? A teszter után még emberi erővel is ellenőrizni kell? A tesztberendezés a nem valós hibákat is „kidobja”? ► Lehetséges megoldás: karbantartási stratégia felülvizsgálata, vagy kidolgozása az egyedi igényeknek megfelelően.Dolgozók bevonása a karbantartásba. Gépek megbízhatóságának nyomonkövetése, adatelemezés és korrekciós intézkedések meghatározása a mért adatok alapján.
Eddig elért eredményeink az iparágban: Az elektronikai ipar különböző területein dolgoztunk. Sikeres projekteket vezettünk elektronikai beültetési (SMD és kézibeültetés, hullámforrasztás), összeszerelési (kis-, közepes- és nagy bonyolultságú elektronikai berendezések összeszerelése), tesztelési (ICT, FAT és kamerateszt) és javítási (vezérlő-, kijelző- és tápegység panelek) folyamatok esetében.
Feladattól függően alkalmaztuk a Lean különböző eszközeit és módszereit, valamint hangsúlyt helyeztünk a dolgozói bevonásra és képzésre is. A projektek elején a megbízóval közösen vezetői célokat határozunk meg, melyek teljesülését a projekt lezárásakor ellenőrizzük, illetve a fejlesztés folyamán a megfelelő fázisoknál vezetői döntési pontokat építünk be. Számos elektronikai gyártásban: végeztünk értékáram elemzéseket, terveztünk és vezettünk be gyártószigeteket, fejlesztettük az anyagáramlási, anyaglehívási rendszert a húzó elv alkalmazásával, oldottunk meg minőségügyi problémákat, feleztünk meg átállási időt gépcsoportok esetében, indítottunk el azóta is aktívan működő Kaizen csoportokat, végeztünk el 5S workshopokat és auditokat, munkahelyfejlesztéseket. A felsorolt eredmények között akadnak olyanok, melyek nehezen fejezhetők ki számokkal, viszont a többségük olyan, aminek bevezetése már rövid távon is kimutatható, számszerűsíthető megtakarítást jelent, amely a befektetett erőforrások gyors megtérülését eredményezheti. Tanácsadási program Amennyiben a fenti táblázatban szereplő problémafelvetések az Ön számára is ismerősek, esetleg élő feladatként jelentkeznek a gyártásukban, akkor ez az ajánlat különösen érdekes lehet az Ön számára!
Az elektronikai iparban gyártó tevékenységet végző és a folyamatfejlesztés gondolata iránt nyitott cégek számára (esetlegesen beszállítóik, vagy vevőik részére is) felajánlunk egy ingyenes folyamatelemzés workshopot! Ennek lényege, hogy az elemzés során tanácsadóink feltérképezik az Ön gyártásában/kiszolgáló folyamataiban rejlő veszteségeket és fejlesztési lehetőségeket. Az elemzés után egy fejlesztési programot készítünk, mely a folyamatfejlesztési projektek részleteit, erőforrás igényét és megtérülési lehetőségeit tartalmazza. Ez a fejlesztési program lehet alapja a fejlesztési projektek elindítására vonatkozó vezetői döntésnek és a projektek elején megfogalmazott célkitűzéseknek. Még egyszer: mindez ingyenesen! A folyamatelemzés rövid leírása, alkalmazott eszközei:
- gyártási/szolgáltató folyamatok megismerése, végigkövetése
- folyamatlépések feltérképezése
- értékáram elemzés elvégzése a szükséges mélységig
- készletek vizsgálata
- layout elemzés
- anyagmozgatási utak vizsgálata
- munkahelyek elemzése
- rendelési-, gyártásindítási- és kiszállítási folyamatok végigkövetése
A folyamatelemzés jellemzően két napot vesz igénybe és az elemzés során szükség van legalább egy helyi szakember támogatására.
Jelentkezés: Ha a fentiek alapján úgy dönt, hogy igénybe veszi ajánlatunkat és érdekelné egy komoly értéket képviselő folyamatelemzés térítésmentesen, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeink valamelyikén:
Web: www.hexolut.hu
e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
telefon: 36 1 371 55 85
|




