Módszerünk, stílusunk

Milyen alapelvek mentén nyújtjuk fejlesztési szolgáltatásainkat?

 
Konzerv tréningek helyett fejlesztés: Nem célunk az, hogy egy előre elkészített nemzetközi tanúsítványokba csomagolt színes, szagos dobozt próbáljunk meg ráhúzni az ügyfeleinkre. Képzési tematikáink, ajánlataink összeállítása előtt több interjút készítünk a résztvevő szervezeti egységek vezetőivel, ezzel is közelebb jutva a valós vevői igényekhez. Lean tréningprogramjainkat igyekszünk kihelyezett képzésként vevőinknél megvalósítani. Így egy-egy rövid elméleti, módszertani blokk után rögtön rá is térhetünk a lényegre: nézzük meg, hogyan működik az adott eszköz az ügyfél kiválasztott gyártási / szolgáltatási folyamatánál!
 
Mérhetőség: A mi munkánk akkor sikeres, ha az eredmény mindenki számára egyértelmű. Ehhez a vezetőkkel közösen meghatározott, mérhető projektcélokra van szükség. Tanácsadási programjaink kötelező eleme ezért egy olyan vezetői workshop, melynek során bemutatjuk a fejlesztendő folyamat addigi méréséből, elemzéséből származó eredményeket (a folyamat fejlesztés előtti teljesítményét) és javaslatot teszünk a kiválasztott folyamatparaméterek fejlesztésére. Ezek a célok jellemzően a folyamat átfutási idejére, költségére vagy kimeneti minőségére vonatkoznak.
 
Közérthetőség: A közérthetőség, az ügyfeleinkkel való akadálytalan és érthető kommunikáció fontos alapelvünk. Nem azzal próbálunk szakértői szerepbe kerülni ügyfeleink előtt, hogy minden második mondatunkba beletűzünk egy három vagy négy betűs idegen nyelvű rövidítést.
 
Iparági megoldások: Minden iparág, minden folyamata fejleszthető, de sokat segít, ha az alapfogalmak tisztázására már nem kell a projektek elején időt fordítani. Az azonos iparágon belüli legjobb gyakorlatok ismerete hasznos lehet továbbá a fejlesztési javaslatok kidolgozásánál is. Csapatunkban több olyan szakember dolgozik, akinek több éves tapasztalata van adott iparághoz kötődő fejlesztési projektek megvalósításában. (Bővebben erről az Iparági szakértelmünk menüpont alatt olvashat.)
 
A vezetői céloktól a rutinszerű használatig: Szakértelmünk nem csak odáig terjed, hogy az elemzések elvégzése után szépre formázott tanulmányok átadása után magukra hagyjuk ügyfeleinket. Fejlesztési programjainkban a javaslatok kidolgozása után vállaljuk azok teszt jellegű (pilot) bevezetését, majd teljes szervezetre történő kiterjesztését is. Az eredmény egy a szervezet minden érintett tagja által rutinszerűen használt fejlesztett folyamat kell legyen!
 
Remélem a fenti alapelvek, gondolkodásmódunk megnyerték tetszését és hamarosan megrendelőink között üdvözölhetjük!
Budapest, 2010. július 30.
 
                                                         Üdvözlettel:
                                                                                    Szalay Csaba
                                                                           üzletágvezető, vezető Lean tanácsadó
                                                                                   Lean menedzsment üzletág
                                                                                          Hexolut Consulting

 

 

Hírlevél

Kérek értesítést, ha új hír jelenik meg